• Főoldal
  • Magyar őstörténet 1
    • Magyar őstörténet 2
    • Magyar őstörténet 3
    • Magyar őstörténet 4
    • Magyar őstörténet 5
    • Legfontosabb évszámok I.e. 4000 - I.sz. 1096
    • Legfontosabb évszámok 1102-1396
    • Legfontosabb évszámok 1401-1599
    • Legfontosabb évszámok 1600-1699
  • Legfontosabb évszámok 1703-1823
    • Legfontosabb évszámok 1825-1894
    • Legfontosabb évszámok 1895-1945
    • Legfontosabb évszámok 1946 -1968
    • Árpádházi fejedelmek és királyok.
    • Erdélyi uralkodók és fejedelmek
    • Vegyesházi uralkodók
    • Habsburg-ház
  • Mohácsi vész
    • 1848/49-es szabadságharc
    • A 13 Aradi vértanú
    • 1920 Trianon
    • 1956
    • Képgyüjtemény
    • Gasztroangyal-Erdély
    • Bakanóták 1
    • Bakanóták 2
    • Linkek
    • Linkek 2
  • Wass Albert élete
    • Vass Albert művei
    • Dsida Jenő élete
    • Dsida Jenő művei
    • Reményik Sándor élete
    • Reményik Sándor művei
    • Sajó Sándor élete
    • Sajó Sándor művei
    • Nyírő József élete
    • Nyírő József művei
    • Márai Sándor élete
    • Márai Sándor művei
  • Videóim
    • Magyaros videók
    • Magyar rockzenék
    • Külföldi rockzenék
    • Tunyogi Péter emlékoldal
    • Kárpátia koncert
    • Lord koncert
  • Újpest Fc története
    • Szusza Ferenc emlékoldal
    • Palesztina
    • Itt írhatsz nekem
    • RockDokk Online Rádió!!!
    • Drága csepp kismackóm.....
Picture
Wass Albert: Magyar karácsony az égben

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.

De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.

Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.

Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.

Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!

Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.

Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.

Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.

Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva. „Restellem magamat” – vallotta be a szeplős. – „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.

Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. „Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. „Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus. „Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika. „Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan. „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…”

Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.

Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.”

Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”

Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!




A nemzetnek van anyaországa, anyanyelve, közös kultúrája, történelme és él bennük az összetartozás érzése.

A nép pedig ugyanolyan nyelven beszélő, ugyanolyan "állampolgársággal" rendelkező emberek gyűjtőneve.

Picture
Picture
Picture


Budapest, Hungary Local Weather



"Szent István országában, a MAGYAR SZENT KORONA HAZÁJÁBAN nincs helye a kommunistáknak!! Sem az ország vezetésében, de még a magyar közéletben sem! "

Picture
Picture
Picture
Picture
Picture
Picture

Sajó Sándor-Magyar ének 1919-ben (részlet)

"A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad ;
A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,
Kiásom a földből a holtakat :
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon

Egy égő, elszánt, zordon szó: soha !
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék : E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón egy érzés sajog :
Magyar vagyok, a fajomat imádom
És nem leszek más, inkább meghalok !
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porba hull :
De ezt a lelket itt hagyom örökbe
S ez ott víjjog majd Kárpát havasán."



Picture
Picture
Picture

Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.

Picture

Szülessenek ezer számra,
Mesés szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.

Picture

Dsida Jenő

1907.05.17. - 1938.06.07.

„Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!“
Picture

Wass Albert

1908.01.08. - 1998.02.17.

"S utolsó jussomat, a Szót,
 ezt a szent, tépett lobogót
 kitűzöm fent az ormokon
 s a csillagoknak meglobogtatom!"

Picture

Reményik Sándor

1890.08.30. - 1941. 10. 24.

"Még nem tudom:
jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
de addig, varjú a száraz jegenyén:
én itthon maradok."

Picture
Picture

Sajó Sándor

1868.11.13. -  1933.02.02.

"Szomorú sors megvénülni,
Még szomorúbb; sutban ülni;
Nem akarok gyáva csendet,
Amíg élek, zúgok, zengek."

Picture
Picture
Picture

Nyírő József

1889.06.18. — 1953.10.16.

"Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem, minden föld idegen."

Picture
Picture
Picture

Avatar-Határ nélkül


MusicPlaylist
Music Playlist at MixPod.com
Picture





Adjátok vissza Magyarországom, ami nekem jár!


Nekem, a negyvenesnek, akinek most kellene, hogy eljöjjenek az igazán jó évei.
Követelem az országom! Akarom a jussomat! Ami jár nekem…
Azt az országot, amit nagyapáimtól elloptak, elvettek, rekviráltak valami szélütött kommunizmus nevében. Azt az országot, amit a szüleimnek oda sem adtak egy rémálomszerű szocializmusra hivatkozva, nekem már le is tagadták, az utánam jövő nemzedéknek meg sem mutatták.

Adjátok vissza Magyarországom!

Ahol a paraszt megtermeli a jó minőségű élelmet az országnak, és tisztesen tisztességben él. Ahol a cigánynak ugyanúgy kötelező becsületesen élni, mint a magyarságnak, és ugyanolyan jogai vannak – se több, se kevesebb. Ahol békében él együtt a megannyi kultúra. Ahol a rendőrnek becsülete van, a bírót megsüvegelik, nem megveszik vagy utasítják. Ahol a kultúra él és virágzik.

 
Nem kell olyan ország sem, ahol teljesen hülyének néznek. A politikusoknak egy céljuk van: A hatalom. Ha én, a nemzet ebbe beledöglök, őket nem érdekli. Nekik csak a hatalom kell, hatalom az országon.

De én követelem vissza Magyarországom!

Azt, amit még tudatosan nem butítottak el, és nem irtottak ki. Az az ország kell, ahol a liberális multikulti nincs rákényszerítve a kultúránkra, ahol a kommunista-szocialista-liberalista politikai bűnöző csendben meghúzza magát, ahol a „nemzeti politikusok” belátják, számukra sincs tovább. Félreállnak és befogják a pofájukat. Nem kell semmilyen magyarázat, vagy bosszú. Elég a meghunyászkodás. Elég volt az acsarkodásból!

 

Az én országomat építik a társaim és én is. Mindenki a maga helyén. Van, aki alapoz, van, aki falat rak, van, aki ablakot gyárt, mások terveznek és könyvelnek, míg megint mások szállítanak, gödröt ásnak… dolgoznak. Mert az én országomban, az én országomon van, lesz mit dolgozni a rablóbandák eltakarodása után, csak a neve marad meg: Magyarország. Minden másból kiforgatták, kirabolták.

Ám ez az ország mégsem koldus, nem otthontalan csavargó. Földje évről évre megújul, élelemmel lát el – az a föld, ami a hazánk. Határtól határig. Magyartól magyarig.  Az a nyelv kell nekem ami Wass Albert, Dsida Jenő,Reményik Sándor,József Attila, Jókai, Mór nyelve. Nem dacból és dühből követelem vissza az országom.

Szeretetből. Mert szeretem. És tisztelem is. Ezért hát élni is szeretnék benne, nem csak létezni.
Boldog akarok lenni az országommal, az országomban!

Jár nekem ez az ország. Elég volt a szolgák hatalmából! Elég volt a hazug, álszent politikusok kapzsi rablásából. Elég volt a kommunizmusból, a szocializmusból, a liberalizmusból és a kapitalizmusból!

Követelem az országom! Követelem minden négyzetcentiméterét, minden még meglévő és minden már elrabolt határával,vagyontárgyával együtt. Követelem, ám nem öncélúan. Nekem az országom azért kell, hogy tovább élhessen. Mert ha nem teszek érte, ha nem szeretem, ha nem vagyok vele alázatos és tisztességes, meghal. És még el sem temethetem, mert akkorra már valami új zászló, új hatalom ezt megtiltja. De ennek az országnak egy nemzeti lobogója van, és nem lehet több.

Adjátok vissza Magyarországom!

Halljátok! Akarom az országom! Jár nekem. És még azt sem mondom, hogy takarodjatok, bár nem szívellek benneteket. Elég volt az eltussolásokból, a féligazságokból, a mellébeszélésekből, a leplezett bűnökből és a leplezetlen, arcátlan és jellemtelen mosolyokból. Elég volt a kioktatásból és az uralkodásból. Elég volt a nemzet tönkretételéből. Elég volt belőletek!

Adjátok vissza Magyarországom!

Elég volt egy olyan országból, ahonnan elvágyik az ember, mert retteg a nyomortól, ám ellene nem tesz semmit, csak belésüpped töppedt hétköznapjaiba, és vár. Aztán mikor már kellőképpen kivárakozta magát, fásultan és üresen tudomásul veszi, hogy neki nem jutott semmi, csak a létezés. Még azt sem hajlandó elfogadni, hogy mindenkinek jár az élet!

 
Az én Magyarországom… nem tudom, milyen.

Még soha nem adták oda, egyetlen egy pillanatra sem, hogy legalább kívülről megnézhessem. Lehet, hogy nem is létezik? Lehet, hogy azt is ellopták idegen hatalmak, vagy a pénz kalózai? Lehet, hogy soha nem is létezett, és mindaz, amit az enyémnek hiszek, csak egy ábránd? Nem, az nem lehet!
Nem lehet, mert tudom, hogy él bennem egy ország, ahogy sokakban él.

Adjátok vissza az én Magyarországom!

Powered by Create your own unique website with customizable templates.